Tűzfalakon árvul szép plakátmosolyod,
hófehér fogad vakít. Kormos hold alól
rád telepszik a város szennye, tovább osonsz
az éji csendben. Eleged van az unott arcokból.
Beszippant a sűrű homály, fukar csillagok
gyér fényekkel pásztáznak árkok hűvösébe.
Fura a helyzet, mert itt sehol sem vagyok,
nem sürgetnek gondolatok, nem tűnök én sem
ki a szürkeségből. Esetleg benne, mint éji folt,
egy mozduló alak, bámuló nagy szemekkel.
Ha a hold korongja a fonák időt kímélni volt,
s nem osztotta meg fényét, csak nevettem
a bennsőm ideges rángatózásán. Mit szülhet
még, e hályogos éjjel? Miért nevetsz mindenen
te lány, ott a tűzfalon? Képzeletem repülne
vadul, mert ez időben a valónak nincs helye?
4 hozzászólás
Tetszett……hmm néha nekem is elegem van….pedig még plakátlány sem vagyok.
❤❤❤Edit
Köszönöm szépen az olvasást. 😊
Ez nem semmi, kedves Barna! Többször olvasós, talányos, igazi csemege.
"… ez időben a valónak nincs helye" – sőt én gyakran (ha nem mindig) úgy érzem, nekem sincs.
Örömmel voltam itt.
Szeretettel: Laca 🙂
Ja! És a cím különösen jó! 🙂