Le serpent au soleil/ A kígyó a napban

Le serpent ancien qui brûle dans le soleil violet
s’étend son sanglot sans terre jusqu’il s’écroule et
l’argent doré tremble dans un autel vers un péché charnel.
Il vit sans ses ailes, pour empêcher quelqu’un de hurler tant,
mais il fait ça avec des audace taciturne, sage, élégant.

Cet ouvrage magnifique, cette œuvre des ouragans
fait peur moi comme si des diables dansent sur mon esprit d'âme
comment les cascades sont en bruinent et bruyant lorsqu’il est avalant,
il mâche avec des yeux furieux plein de la bouillant folie effervescent.

L’espace était saisi d'un animal d’instinct immense,
Tout se déplace lentement à cause la passion méchante commençe.
Il rôde tout seul grincemment, parce qu’il est un cadavre vif
mais étant la totalité en train de donner naissance à ce pure monde lucide.

/

Az ősi kígyó mely lilán izzó napban ég
biztos pont nélkül terjeszti ki sirámát míg össze nem roskad és
az oltárban aranyozott ezüst közelít reszketve valamely érzéki bűnt.
Szárnyatlan létével más üvöltését csitítja le,
de ezt csendes, bölcs elszántsággal elegánsan teszi meg.

Ez a remek mű, hurrikánok szédült alkotása
megrettent, mintha lelkem szívén démonok járnának,
ó, mikor nyeldekel, a zúgók hogy zajongnak és szitálnak,
forrón zubogó őrülettel telt dühöt szóró szemekkel rágva.

Az űrt hatalmába kerítette egy irdatlan ösztönlény,
minden lassan moccan, mert bűnös szenvedély kél.
Mint légző holttest, csikorogva őröl a magányban,
de ő a teljesség, amely életet ad ennek a tiszta, éber világnak.