Már nem nézem sokáig a kéklő végtelent.
S odavágyik szívem hol a képzelet.
Egy szigeten lépkedek, s az alkonyi
tájba önfeledve révedek.
Nem kutatok múltat,se jövendőt.
Úgy élek át percnyi esztendőt.
Hegedű hangját hozza felém a szél.
S egyedül csak te rólad mesél.
Telnek a pillanatok, s kezem a levegőt
öleli, szemed sugarában a szerelem oly
közeli, ácsorgó viharban csókot kér a száj.
Van, hogy két léleknek menni muszáj.
Még visszanézek, egy fél mosolyt hagyva.
Nem léphetek túl gondolatokat kutatva.
Százszor tört varázslat, ezer mámor éke.
Te leszel immár az életem legszebb emléke.
4 hozzászólás
Szia Felhő! Kár, h a "Százszor tört" kifejezést nem tetted idézőjelbe, mint olyat, ami Adytól van ("Törjön százegyszer százszor tört varázs") – sztem jobb lenne. Vagy kitalálni helyette mást, ami nem Ady. Mert a vers különben jó, megvan a hangulata. Üdv: én
Szia Bödön!
Képzeld el nem is volt a gondolataimnál Ady verse.
Most, hogy említetted eme sorokat, véltem felfedezni az azonosulást.
Ezen szavak jöttek elő az érzéseimben.
Érdekes véletlen.
Így hagyom a verset, mert hiszek abban, hogy valami oknál fogva így kellett, hogy megírjam 🙂
Kérlek nézd el nekem, ezen vers kapcsán, hogy nem teszem ki az idézőjelbe eme sort.
Akkor, ha szándékosan akartam volna így írni, okvetlen idézőjelbe írnám.
Jellemző az írásaimra, hogy az adott érzésnek engedek teret, szó szerint szárnyalok:)
Köszönöm, hogy olvastál:)
Üdv: Alkonyi
Tetszett a versed, kár, hogy már emlék!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves oroszlán!
Bizony, milyen kár. Viszont ettől lehet édesebb az emlék,hogy olyan, mintha a tegnap árnyékában ücsörögne 🙂
Köszönöm szépen a sorait 🙂
Szép Napot Kívánok, sok mosolyt 🙂
Üdv: Alkonyi