Néha elképzellek önmagamban,
Ahogy egyforma vágyunk felcsap és összeér,
Mint viharrá váló tengerek habjain,
Hullámra hullámként zubog bent a vér,
Mert folyóként akarlak elragadni téged,
Ahogyan te már régen elsodortál,
Kezdeted vágyom lenni s egyszerre véged,
És egyre mélyebbre húzódó mozdulattal
azt akarom, hogy otthonod megtaláld,
Hiszen szeretettnek lenni beköltöztél
lelkem legrejtettebb, eldugott zugába,
És megmutattam a legtitkosabb magam,
Hogy a mélyembe nézve ott lásd önmagad,
Mint kút csendjében a csillagos tükörképed.
Legtitkosabb magam
By Miléna
6 hozzászólás
Kedves Miléna!
Döbbenetes hatású a versed!
Az utolsó mondat a legszebb szerintem,de az egész vers végig, változó képeivel mondhatni csak legszebb sorokból áll.
Szeretettel:dalmay
Nagyon köszönöm, hogy itt jártál, és olvastad 🙂
M.
Kedves Miléna!
Szépen írsz a szerelemről. Nem vad, nem dobálódzol nagy szavakkal, nem esel túlzásba, inkább olyan csendes, de kitartó, igaz, és ami legfontosabb, teljes magad adod.
Nagyon tetszett.
Üdv: harcsa
Kedves Miléna!
Nagyon szép vers! "Hogy a mélyembe nézve ott lásd önmagad," -nekem ez a kedvenc sorom, bár elég nehéz bármit kiemelni ebből a versből, mert minden sora magával ragadó. Egy igaz szerelemben beköltözünk egymás lelkébe.
Üdv: Marcsi
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok!
Szeretettel,
Miléna
Nincs titok a költő és közönsége előtt, de nem lehet titok két szerető szív között sem. Nagyon igazat adok: a költő mindig legyen nyílt és minden verse valamilyen szintű és színezetű vallomásd. Köszönöm, hogy olvashattam a versedet. – József = Józsi (Csősz)