(Verse 1)
Elterülve fekszem
az üszkös valóság
fékevesztett káoszában.
Pókszabású álmaim
csendben körbefonnak.
(Refrén)
Zavaros tócsa a valóság, bele-
taposott a hajnal, s vele
lépett az időtlen csalódás.
(V2)
Piszkos ablaküvegen át
süt rám a fény, kába
testem el sem éri;
Arcavesztett marionett
Többet látna, mint én.
Ref. (Zavaros…)
(V3)
Mérgeződöm, de legalább
már rá merek két
szememmel a pókra nézni;
Magam látom neveni
négy pár szemében.
Ref. (Zavaros…)
(Bridge)
Kirántottad lábam
alól a talajt, és én már
nem tudom, hogy éljek.
Féljek még?
Vagy mit reméljek?
Csak hallgatom a csendet.
Ref. (Zavaros…)