Táncolok, persze,
nevess! szaladjunk!
ha úgy tetszik, menjünk,
ha akarod maradjunk.
légy önfeledt vidám,
üss meg, tiporj, hagyom,
vádolj, nem ellenkezem
mert kellesz nekem nagyon
ma még.
s leszek bohóc is,
köröttem zenekar,
síp, trombita, dobok,
csak arra vigyázz nagyon,
én sírni nem fogok
hiszen szerinted csak egy bohóc vagyok.
12 hozzászólás
Jó képek, jó építés, kínos téma, de hát erről igazán a "bohócok" tudnak jól beszélni… Te nagyon jól beszéltél, Acélszív, nekem még az utolsó sor sem hiányzott, hiszen aki megteszi a felsoroltakat, vajon hogyan vélekedhet másként a másikról?
aLéb
A "bohócok"nak szép a lelke!
Ha belül sírnak is, veled nevetnek
Két kézzel osztják az örömöt,
Legyél Neki mindörökkön! 🙂
kedves Acélszivem!
remek verset költöttél, számomra hibátlan! S nagyon igaz, bohócok vagyunk mindnyájan legbelül valahol, csak a kérdés kinek a bohóca!? S ez az, ami számít, meg az, hogy mennyire önkéntes!?
Örülök, hogy olvashattam!
pá,eszkimo.
Szia! Olvasgatlak, mostanában, szerintem egyre jobb vagy, sokat fejlődtél. Ez is nagyon tetszik, talán az központozás, írásjelek használata lehetne következetesebb, szerintem ehhez illene. Üdv, Poppy
Jaj ez annyira frappáns igazi kis vers! A szívemhez közelálló, igazán, igazán!
Én már csak azt mondom, pályázni, pályázni, pályázni… szerintem mindenképpen érdemes lenne.
Ez megint egy nagyon jó vers, és igen, talán a frappáns az egyik legjobb szó rá. Kicsit elgondolkodtat, mert nem egészen szókimondó, de szó szerint értelmezve is jó.
gratulálok! 🙂
üdv
Zs
pájázni, pállyázni, pálázni.
nem kell ezt a dolgot erőltetni.
Ez a vers egy csodaszép vallomás !!
Nagyon szeretheted, akihez szól, aki miatt még
a bohóc-sipkát is felvennéd / felveszed/.
Én megengedem magamnak, hogy e vers ne keltsen bennem tetszést.
Egyelőre csak ennyit szabad írnom.
én is megengedem neked.
mitől függ hogy szabad e majd többet is írnod?
(Pál)Ha majd legalább negyed ilyen jókat írsz, akkor megengedheted 😉
Az alázat messze visz, az önteltség viszont meggátol a fejlődésben.
Nagyon jó ez a vers, érdekes gondolat, hogy a másik talán azt várja tőled (érzelmeid kimutatásának bozinyítékául), hogy sírj…igen, néha az emberek így tudják lemérni, hogy mennyit érnek a másiknak, hogy az mennyire hagyja, hogy kifakadjanak belőle a könnyek. Vhol úgy érzem, azt mondod nem sírsz, legbelül pedig pont, hogy zokog a lelked. Érdekes ellentét. Annyi gondolatot ébresztett bennem hirtelen, hogy inkább elolvasom mégegyszer. Gratulálok!
H.