Lélegeztem visszafojtva
hallgattam a csendet…
Mindhiába vágyakoztam,
lelkem csak fájt, szenvedt.
Nem kérdeztem volna semmit,
Nem szavakat vártam.
Érezzem, hogy itt vagy velem!
Ez volt mit kívántam.
Értő szemed csillanását
oly nagyon akartam
s két kezednek érintését
kibomló hajamban…
Maradt a vágy hűs szobában,
így vártalak tehetetlen.
Könnyeim közt egyre bíztam!
Nem jössz többé?! Lehetetlen.
5 hozzászólás
Van ez így sajnos, bár mindig változhat a helyzet, a lehetetlenből lesznek a csodák!
Gondolom én.
Barátsággal Panka!
Szia!Ahogy mondod.Ez most egy"pillanatnyi helyzet" abban a mindent elsöprő,örökké tartó…Hát most ilyen,ez van.Köszönöm,hogy olvastad.Üdv!Taliana
Szervusz Talina!
Remélem a pillanatnyi helyzeten sikerült túljutnod, és az a lehetetlen nem is annyira az.Szívből kívánom!
Szeretettel:Selanne
Köszönöm Selanne.Így kicsit jobban érzem magam,hogy le tudtam ezt írni.Üdv !Taliana
Szerelem és csalódás. Ilyen az élet. De mindig reménykedjünk.
Szeretettel: Kata