-Minden egyes emberi cselekedet:
Gondolata: félelem vagy szeretet.
Az összes eszme e kettőből fakad,
Más emberi indíték nem akad.
A gondolat a gondolat mögött,
Egyik sincs e kettő fölött.
És itt érhető tetten, hogyan hozza létre
Az emberi magatartás semmit se nézve,
Az egyik élményt a másik után,
Tapasztal; szeret, majd utál,
Megint szeret, majd pusztít, mintha
A végletek közt útját járná az inga.
A félelem táplálja a szeretetet, a szeretet a félelmet,
Ennek oka pedig a kép, ami Istenről él benned.
A hazugságok sorozata, melyet Istenről vélsz;
Hogy bizonyos feltétellel fogad el, ezért félsz.
Ostobaság hinni gyűlölködő Istenbe,
Halandó volna, ha ilyet tenne.
A saját félelmeidet vetíted ki Istenre,
Az sem baj, ha nem hiszel benne!
Tudom, hogy ez eretnek gondolatnak hat,
De Istent nem érdekli, hogy milyen vagy.
Talentumaidat megkaptad földi éltedre,
Szabad akaratoddal együtt élsz vele.
Téved azonban, aki azt hiszi, hogy bármit tehet,
Következmény nélkül csinálni semmit sem lehet.
A jót, rosszat, visszakapod, híja nem marad,
Örök érvényű: Ki mint vet, úgy arat.
Csak egyszer élünk a földön,
Ha úgy élsz, börtön,
Ha meg nem, szebb lehet,
Te tudod, hogy jó neked.
Szorongsz, hogyha azt mondod:
Szeretlek, viszonthallod-e, gondot
Okoz az is, ha igen, mert akkor meg
Attól tartasz, hogy hátha elveszted
Így gerjeszti minden tett a következményét,
Mely visszahat a tettre, és a tényét
Mutatja: a szeretet védekezéssé válik
A veszteség ellen. Miért mállik
A legszebb érzés sziklája is porrá
A félelem villámjától? Milyen korrá
Válik világunk, és legfőképp, miért?
Hogyan válunk áldozattá, és miként?
Mert a szeretetet feltételekhez kötötten kapod,
Ezért magad is, ugyanúgy adod.
Honnan ered ez az elképzelés?
A szüleidtől! Tudom, nehéz
Elhinni, de őket okolni ezért nem kell,
Ha gyereked lesz, te is így leszel ezzel.
Vagy azt hiszed, hogy elborult az agyam?
Mindjárt igazolom is magam.
Hát nem mondogatták: – túlságosan ilyen
Vagy, és túl kevéssé amolyan? Milyen
Volt a csak figyelj és hallgass?
Folytassam, hogy nyugton alhass?
Támogatták-e a legmerészebb álmod?
Hagyták-e a bűnöd magad megbánnod?
Vagy ítélkeztek, mert szeretnek?
Ekképpen rosszul neveltek.
Ezért tudsz csak feltétellel szeretni,
Ezt fogod a kapcsolataidban keresni.
Mert így tapasztaltad meg,
És Istenre is kivetíted ezt.
Isten szerető Isten, mondod,
De a menny helyett poklot
Érdemelsz, ha rosszat teszel,
Égő csonthalmaz leszel.
Azt gondolod, ha rossz vagy megbüntet,
Ha jól élsz, a Bíráskodó kitüntet.
De ezt a földi szeretet tapasztalatán hiszed,
Ezzel a hittel csak a félve élésre viszed.
Minden egyes emberi cselekedet
Gondolata: félelem vagy szeretet!
A félelem az az energia, amely megköt, lezár,
Visszahúz, elrejt, felhalmoz, árt.
A szeretet az az energia, amely kiterjeszt, megnyit,
Kiküld, megtart, feltár, megoszt, gyógyít.
A félelemmel ruhákba csavarod magad,
A szeretet mezítelenül hagy.
A félelem görcsösen fogja a kincset,
Míg a szeretet odaad mindent.
A félelem bezár, a szeretet megnyit.
A félelem sajog, a szeretet enyhít.
A félelem támad, a szeretet módosít…