Lenge hálót sző az álom

Lenge hálót sző az álom,
rám ereszti lepkeszárnyon.
Én már alszom, nagyon mélyen,
puha ágyam rejtekében.

Kinn a réten száll a lelkem,
vár ott rám az én szerelmem.
Szívszerelmem, édes párom,
rózsabimbóm, boldogságom.

Virágillat terjeng estben,
sétálunk, kezed kezemben.
Tested lágyan hozzám simul,
szemed csillan, orcád pirul.

Rózsaajkad nyílik számon,
hosszú pillád zárul, látom.
Csodás varázs, meseréten,
már álmaim álmát élem.

Könnyű szárnyon szállunk egyre,
felülünk a fellegekre.
Boldog vagyok, te rám nevetsz,
csillám-csillagúton vezetsz.

Lábunk alatt csillagpor száll,
fogócskázunk égi útnál.
Csilingelő hangon nevetsz,
én szeretlek és te szeretsz.

Velem vígan kergetőztél,
ködök mélyén elrejtőztél.
Amíg reád nem bukkantam,
hideg űrben majd megfagytam.

Mikor újra megtalállak,
fényed van, mint napsugárnak.
Már nem fázom, fogom kezed,
mindörökre veled leszek…

Fogom kezed, egyre szállunk,
minden a mi mennyországunk.
Mennyi szépség, mennyi álom,
így szállani angyalszárnyon…

Majd ha reggel felébredek,
egyenesen hozzád megyek.
Mindez ne csak álom legyen,
veled éljem az életem…!