Levél

Vérzőszárnyú kismadár
felrepül az égre,
pirosra festi azt
és eltűnik szívem mélységében.
Vártam, hogy visszatér
választ vigyen néked,
de porba hullt testéből
elszállott az élet.
Azóta mint lélek bolyong,
hogy néma könny legyen,
megpihenjen a bánat
emelte néma kőhegyen.
Hol az ég haragja
fogja vasmarokkal,
mérgezze parázsló
tüzes csókkal.
Mert, tüske marta szívében
eltemetve egy üzenet,
ócska fakeresztre vésve,
hogy volt valaki, aki szeretett.