de az végtelen üzenet lenne,
egy érzelmektől fűtött,
őrült kiáltás!
Mert amit érzek, Anyám,
azt nem tudnám mosolyogva
mondani neked még így sem,
hogy elhangzott a
sírod fölött az áldás!
Megbocsátanék én,
de emlékeim üvöltenek,
sebeim fájnak még,
fáradt testem mondja: NEM!
Mert elfordultál tőlem,
mindkét édestestvéremtől,
a féltestvéremtől szintúgy,
és be kell látnod,
borért nem jár kegyelem!
Megbocsátanék én,
de hólyagok a bocsátás betűi a számnak, közben sírni szeretnék!
Sírni, hiszen nélküled nem lennénk, ám ily’ tudattal lenni sem szeretne,
se tenni-venni itt e világban senki közülünk,
kiket vertél gyermekként.
Vertél gyermekként!
Vertél, gyermekként!
Megbocsátanék…
megbocsátanék.
MEGBOCSÁTANÉK!
Megbocsátanék én,
mert az időm lassan lejár,
de ma még gyermekeim mosolygó szemét lesem,
mert ők az én családom a véremből, és szeretnek.
Szeretnek!
Az anyjuk anyám helyetted,
s féltve mondja nekem:
(mint te régen)
szeretlek!
…
Szeretlek.
SZERETLEK!
2 hozzászólás
Szia Mákvirág!
Nem is tudom, melyik oldalról közelítsek. Talán először a vers felől. Összerendezett, komoly alkotás ez, egyedi stílusban megírt, igényes költemény. Itt megjegyzem, hogy tőled bármit olvastam, az mind magas színvonalú volt.
Mivel e vers dal, erről is szólok, mert elég jól ismerem a hozzárendelt dallamot.
Örömmel tölt el, hogy a versek megzenésítésében is nagy szerepet vállalsz, legyen az saját alkotás, vagy ismert költők műveinek továbbgondolása. Partnerednek is jár ám a dicséret!!!
A tartalom: van némi sorsközösségünk, de én nem mertem volna így felvállalni. Amit megfogalmaztál, az átgondolandó, könnyfakasztó is. Súlyos lelki trauma, dilemma, amire az orvosságot szerintem már megtaláltad. Zenének nevezik, költészettel és egyebekkel ötvözve.
Mit is kívánjak…
Rövidtávon azt, hogy a ma esti koncerten szabadon énekelj, mint a madár.
Szeretettel: Kankalin
Szervusz Kankalin!
Örülök, hogy a dalt is meghallgattad! Az egy teljesen más dimenzió, hiszen ad a vers mellé egy dallam és ezen keresztül egy érzelmi plusz töltést, bár ott még egy nyers szövegvázlat hangzik el ehhez képest. Nem egy vidám hangvételű mű ez bizonyos, de a muzsikával próbáltuk fenntartani az egyensúlyt.
A sorsközösség… bizonyosan durva dolgokat rejt.
Az, hogy felvállaltam az talán annak is köszönhető, hogy bármennyire is feltételes módban van ez a vers/dal írva, azért tudatában vagyok annak, hogy ő ezeknek annyira nem volt. Aki ismer, az pedig azt is tudja, hogy a vége fikció. Ugyanúgy egy vágyott dolognak a vetülete, mint az anya pozitív lénye. No, ez már "coming out"!
((A koncert nagyon jól sikerült!))
Köszönöm, hogy elmerengtél itt!
Szeretettel:
Mákvirág