Levél Péterhez

(Tabula rasa)

Kedves, nézd a lapot!
Hófehér.
Nincs paca, tollam sincs
csak klaviatúrám.
Remélem, nem ütök mellé
Ha mégis, csak legyints
rá lazán.
– Lüke ez lány!

Csipeget már a dér.
Lelkem mégis tizenéves
és néha oly ledér,
mintha egy kurtizán testében lakna.

Lásd!
Volfrámként izzok a vágytól,
hogy meztelen
testem karodban tartsd!
Egymásba simuljunk,
mint akiket „egybeszabtak”.

Csak az szikra, csak az ne fájna!
és a tarka török szőttes
vékony bőrszíjon kék medál.

Nézd az ujjam!
Nem az asztalon van
a szőttesnek is nyoma veszett
a medál sem az "először látott
idegen" nyakában díszeleg.

Ujjam ledugtam.
Nevem sem Eszter
S még én engesztellek
minden bántásodért.
Kihánytam.
Nem fröccsent szét,
a lap tiszta maradt.

Osztozom.
Bizalmatlanság, zöld szörnyeteg
ne molesztáljatok többet!

Szeretlek.
Ahogyan a nehéz kő
megadja magát a tűznek
úgy adom át magam.
Érezd!
Tovább izzok szálként
leszek a fényed.
Ne kapcsolj le, kérlek!