A kutya les vidám pofával a lóra.
Fel nem fogja, hogy a kocsit hova húzza?
A gazda a lovát ostorral piszkálja:
-Jó paripám! Siess már a vásárba,
mert tudod, hogy az itten mégsem járja,
hogy az ember el ne érjen a vásárba!
Az út mentén a vásár szélén csikós itat.-
– Megvenném én mind az összes lovaidat!
– szól kurtán a most jött gazda – Mondjál árat, na!
– Tíz ezüst egynek az ára! Nem sok egy lór a4
De meg kell várnunk ám az én gazdámat!
Hamarosan jött a lovak gazdája.
A hallott árat tüstént helyben hagyja.
– Úgy ám! Tíz ezüst egynek az ára!
Sokallja?!
és máris nyújtja a kezét parolára.
Nézi, nézi a kutyás gazda:
milyen a lónak a bőre, a patája,
ép-e azok szép óriás fogazata.
– Megmondom, nyolc ezüst, nem több darabja!
mondja. Egy jó nagyot köp a piaci porba.
– Nyolc darabja? – hül el a lovasgazda –
– Ezt hogy érti? Szép e csődör, meg a kanca!
A világon sehol sincs párja!
Nyolc ez üstnél már csak több az ára!
Ha tízért nem viszi, maga meg nem kapja!
Hümmög a kutyás gazda, majd kimondja:
– Nyolc, meg kettő lovanként az áldomásra!
A két gazda egymás kezébe csapva
elindul tüstént a sarki kocsmába
egy kis koccintásra a jó vásárra.