Elbeszélő költemény
Kormi és a többiek
Már nincs egyedül Kormi, Őkelmén
kívül Maca és kis Gigi is minálunk él.
Közülük nagyfőnök természetesen Kormi.
Korareggel szoktak reggelizni,
ez az idő a génjeikből eredő.
Amikor végre a család felébred,
már éhesen várják a reggelijüket.
Ha a lusta emberek időben nem ébrednek,
Kormi dolga, hogy fölkeltse őket.
Ő megáll gazdasszonya ágyánál,
előbb csak merőn nézi: mért nem ébred?
Ha erre nem figyel, melléje áll,
fehér mancsával finoman hozzáér,
ha erre sem kel föl, ébreszti körmével.
Amint próbálkozása sikerrel jár,
elindul vissza a konyhába, mivel követi őt a gazdája
akinek dolga a macskák tálkáit megpakolni.
A három cica nem nyávog, csendben várakozik.
Kis Gigi meg sietve falatozik, s ha őt nem figyelnék
biztosan félretolná az evésben elmerült
két idősebb macskát.
De a gazdi így figyelmezteti: Gigi, várj sorodra!
Ő szót fogad, igaz, nem örömmel, leül gyorsan,
figyelve, a másik két tálban marad-e neki valami,
mivel azokat neki tisztára kell nyalni.
Aztán mindhárman nyalogatják szájukat,
majd ha jóllaktak, a meleg szobába sétálnak,
kényelmes helyükön jót szundikálnak.
*
A macskák késő délután ébrednek,
és az előszobában gyülekeznek.
Kormi, a nagyfőnök megy elől,
vacsora ügyében intézkedni neki kell.
Élen halad, a többit hátrahagyva csendben leül
tisztes távolban, a szobában kötögető
gazdasszonya elé, és merőn figyeli:
vajon mikor tálalja már a vacsorájukat?
Korminak lassan elfogy a türelme,
mintha gazdasszonya nem törődne vele.
Társaira hátranézve, egyre közelebb lopakodva
megáll gazdája előtt, aki erre sem mozdul.
Most már elég a várakozásból, itt a vacsoraidő
gondolja ő, és közelebb jő előbb finoman
megtapogatva gazdasszonya lábát.
De ha erre sem mozdul ki a karmokkal!
Akkor majd elindul!
Kormi ismét leül.
Gazdasszonya még mindig ülve magában nevet
arra csak gondol: eleget vártatok, mindjárt megyek!
A macskák mintha hallották volna a hangját,
felállnak, és Kormi vezetésével gazdasszonyuk
lábainál téblábolva, elindulnak a konyhába.
Ugyanis ők szó- és mozdulat nélkül is értik,
mindjárt megkapják az ételüket.
Csendben a tálkákat körülülik, etető gazdájuk
minden mozdulatát éberen figyelik!
*
Mindhárman hozzánk nőttek, kedves jószágok,
és gyakran egymással kergetőznek, játszanak.
Azért nem is egyszer, előfordult már
ha valami nem tetszett Macának ,
evés közben a két kandúrnak hirtelen
egy-egy pofont lekevert.
Hogy mindez miért történt? Ezt csak ő tudja!
Talán azért, mert valakinek a fiúk között
mindenképpen rendet kell tartani!
*
Történt, hogy a folyosón nagy botrány tört ki.
Egy házbéli kutya ajtónk előtt
Kormit megkergette, ő menekült előle,
de szegény beszorult a folyosó végére,
ahol karmaival a betonban nem tudott kapaszkodni,
leesett a mélybe, a kemény aszfaltra.
Törött lábával vánszorogva,
aléltan menekült az Óvárosba.
Eltűnt szegény cica, kerestük hiába,
már arra gondoltuk,
hogy soha többé nem látjuk.
*
Mégis három hónap múlva egy késő este
zengték unokáim hangosan-lelkendezve:
itt van a Kormi! Megjött Kormi!
És valóban, a folyosón koszosan-éhesen,
utolsó erejét felhasználva,
tántorogva érkezett haza.
A szomszédság is összesereglett,
érkezésének úgy örvendtünk,
rögtön étellel kínáltuk,
a finom falatoknak ő mohón nekifogott.
Macskatársai melléje ülve részvéttel figyelték.
Tisztogattuk bepiszkolt bundáját,
s ő megnyugodva lassan elindult,
az ismerős tárgyakat megszimatolva,
álmodozva járkált körben, kedves otthonában.
*
Lassan gyógyult, erősödni kezdett,
kopott szőrzete ismét fényes lett,
de eltört lábával nem békült meg,
amelyik örökre merev lett.
Mosakodás közben mindig nyalogatta,
utána haragosan nézte, mérgében megharapta.
Ezután már nem maradt annyi ereje
mint ifjú korába felugrálni a korlátra,
onnan ellátogatni a szomszéd lakásba,
régi otthonába.
Igaz, felgyógyult, de ereje már örökre elveszett.
Mégis nagy örömünkre társunk maradt,
néhány évig még velünk élhetett, és
kedvességével nekünk sok örömet szerzett.
Ha otthonról elmegyek, Kormi mindig elkísér,
vár a kapuban, mivel megérzi, mikor érkezem,
mély MAÚ-val macska nyelven köszönt engem.
Az udvarban beugrik mellém az autóba,
mint hűséges társ velem jön, úgy kísér a garázsba.
Ha állatorvoshoz oltásra viszem őket,
egyedül ő nem fél, a kocsiban körben sétálgat,
az ablakból kíváncsian szemléli a tájat.
Folytatása következik.