a sötétségbe rejtem önmagam
a hajnalt messze űzöm
had tépje vihar a hajam
a villámot kalapomra tűzöm
csak tomboljon az ég
csak üvöltsön a föld
csak ne legyen vége még
csak fojtson meg a köd
a csend megöl
a fény megőrjít
a vágyak lelkembe marnak
neki rohanok vakmerőn
minden viharnak
3 hozzászólás
Jól megírtad, a bőrömön éreztem.Sokszor voltak bennem ezek az érzések:Szerettel:Kriszti
Szép napokat kívánok!
Szervusz Krisztina!
Bizony van gyakran ilyen érzésem.
Kedves barátaim el is énekelték ezt a versem. Meghallgathatod a honlapomon. Illetve az egyik megzaenésített verseimet tartalmazó honlapon (igazából még meg is nézheted, ert fel is vették).
Köszönöm.
Szeretettel: koma
Szia!
Tetszik a versed.
Enélkül az elszántság nélkül nem jutunk előre ebben a fertő-világban.
Üdvözlettel:
Abigail