Hegedűszót hoz a lenge szellő,
ismerős a hang, fülembe kúszik,
régi emlékek jutnak eszembe,
csodás érzés, soha el nem múlik.
Sodródik át merengő lelkemen,
halkan, suttogva sírja: szerelem.
Ó be' szép volt, az ifjúkori dal,
mint tavasszal trillázó madárhang.
Az ifjúság oly hűtlen, mulandó,
gyertya lángjaként gyorsan illanó.
Hittem, hogy az élet csupa derű,
nem lesz benne rossz, minden egyszerű,
de tévedtem, tréfát űzött velem,
magamra hagyott a képzeletem.
Míg tűnődöm a régi időkön,
boldogság itt van, a fejem fölött.