Míg haszontalanul tűnik tova.
Minden csepp vér kifakul testedben,
Emlékek fojtogatnak, s menekülnél, de hova?
Az idő falat épít köréd,
S nincs kar, mely ilyen falat lebontana.
A halotti leplet magad húztad föléd,
Mert azt hitted, nincs már menekülés soha.
Minden ábrándod hűtlenül elhagy, megcsal,
Emlék szürke szemedből könnyet többé nem csal.
Mások könnyei sebesen csurognak reád
Az idő meredek falán,
Mert jégcsap ujjaival kitépte
Megkövült szíved a magány.
4 hozzászólás
Nagyon megérintett a szép versed drága Ildikó!
2×5 csillagot is megér nekem.
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm szépen, drága Icám!
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó!
Bár nem ismerem a verseden átsütő "mélymagányt", de mégis nagyon megérintettél vele. Nagyon őszinte!
Szeretettel:
Ylen
Köszönöm szépen, kedves Ylen!
Szeretettel:
Ildikó