Valami dereng már, a távoli táj
Átváltozott már, ó mégis hogy' fáj,
Hogy alkotásom ily hiányos,
S hogy még igen, igen… számos
Tartozásom vagyon feléd,
S feléd, s te feléd is, a beszéd
Sok, de fáradságom nem lehet ok,
Hogy el ne végezzem, mit okoz
Bennem, a sok bog, ág és göcsört,
Tudod, bennem százszor-tört
A varázs, mi hozzád kötött és várt.
Én téged rég elvesztettelek már…
Hogy juthatnék közelebb hát
Hozzád? Távol vagy tőlem, s a zár,
Mit kinyitni ó jaj, nem tudok,
– a hitvány mechanizmusok –
Bilincsbe fognak és aláznak,
Rabja vagyok egy régi gyásznak,
Ami szárít, szikkaszt és elapaszt,
Én már nem érem meg a tavaszt.
Amit itt hagyok: elszórt magok,
Elszórt betűk, kedvek, mosolyok,
Csipegessétek fel, mint a magot,
Etetlek titeket. Éhen ne haljatok.
3 hozzászólás
Nagyon szépen fogalmazod meg ebben a versben gondolataidat, kételyeidet. Tetszett!!!
Kedves Gergely!
Nagyon érdekesek a gondolataid, szépen fogalmazod meg érzéseidet, de az egész verset inkább a szomorúság hatja át, azonban nem kivehető az, mi ennek az oka? Találgathatok, igaz.
Versedben több helyen is a mondatok átfolynak a sorokból a következőkbe. Ez ma már elfogadott, általános szokás, azonban ilyenkor – szerintem már nem helyes azt a korabeli szokást átvenni, hogy minden sor első betűje nagybetűs. Ez esetben a sor első betűjét jobb kisbetűvel folytatni, mivel ott a másik zavarólag hat. S van egy téves szó, a utolsó:
"Éhen ne haljatok lenne, egy l-lel!" ugyanis itt nem a hallással kapcsolatos a kifejezés, hanem halállal! Nagyon sokan összetévesztik ezt a kétféleképpen használt szavunkat!
Egyébként a versed tetszett.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Igazad van, kijavítottam, köszönöm, hogy szóltál….
Azt egyébként én sem tudom, hogy a sorokat ebben az esetben kisbetűvel kell-e írni, én a hagyományos formát választottam.
Örülök, hogy olvastad….
Gergő