Öreg fák árnyában piknikezik
egy vidám, fiatal társaság.
Kacagásuktól visszhangzik a rét:
Lehet tán, hogy arisztokraták?
Játszadozik velük a napsugár,
lég vibráló, ragyogó fénye.
A szellő végigsuhan a tájon,
harmóniát súg szerteszéjjel.
Tűzárba borít mindent a déli
verőfényben a Nap tavasszal.
Bárányfelhős kék ég alatt öröm,
remény, gondtalanság marasztal.
Égő zöld a mező, vér- pipacsok –
Nahát!- Ezrei mosolyognak
fiatalokra, lányok kelletik
magukat, nagyokat álmodnak.
Szól Beethoven: Örömódája,
egy parány pacsirta pár zengi.
Lányokat langyos, balzsamos illat
dalra fakasztja, körüllengi.
2 hozzászólás
A Majális festményre írtas a versed? Nagyon láttató, és fantázia dús…gratulálok:B:)
Kedves Zsuzsi!
Kedves és szép természeti verset írtál, jó hogy a hagyományos formákat használod. A rímjei is jók, azonban egy-két helyen nagyon egyszerűen tudsz rajta javítani, a két utolsó szakasznál például: az utolsó-előtti versszakban a harmadik sorban megcserélni két szót: kelletik a lányok (még a szótag is eggyel több lesz. A negyedik szakaszban szintén szócserével: kelletik a lányok. Itt is javult a ezzel a módszerrel, nagyon sokszor lehet a rímeket javítani, és a szótagokat pótolni, egyszerűen.
Tetszik a versed, írjál sokat és figyeld mások alkotásait, egymástól is sokat lehet tanulni.
Szeretettel olvastam: Kata