volt valami a sugarainkban
amik úgy tűnt összekapcsolódtak
éreztem auráink boldog táncát
magunk-éltető mágneses mezőt
abban a fél-ölelésnyi pillanatban
dermedt sejtjeinkben égni kezdtek
titokzatos rejtett ritmusok
sok évvé kövült szótlanság után
és búcsúzáskor majdnem megöleltél
a szavak mögül messzi ösztön-túlból
elősuhant egy árnyalat-szép gesztus
nevetésed és a vállad íve
mosoly-rejtett titkos hallgatás
még burokban, még töprengve várja
hogy fölélesszék alvó energiák
és fellüktetve újra szárba szökjön
mit előcsalt az őszi napsugár
akkor este majdnem megöleltél
és búcsúzáskor arcunk összeért
az éjszaka mint csábító varázslat
feszengett előttünk tétován
olyan nehéz volt tőled elszakadni
esős hideg zúzos köd kavargott
s magányba húzó szótlan lépteimmel
áldott törékeny esténk eldübörgött