Ott sétált a liget kietlen éjjelén,
tavaszodott, s egy falevelet felkapott a szél.
Harmonika dalolt a tavaszi kacajnak,
s sok mélabús ábrándos kalapnak.
Nyitották, az ablakokat, márványos szirmaikat,
reggeli kontyok sietve szaladtak.
A kietlen, s víg méla tavasznak.
Kétkedve, üzeneteket tépkedve.
Szólt egy trombita a főtéren,
hangjába harsány májusok nevettek.
Szakadt alakjába várt a szerelemre,
puha léptű kontyos kegyelemre.
Májusi anekdoták, s régi erények,
muskátlis kapuitokon betérnek.
Táncolnak a falevelek át az esztendőn,
sietve, lépkedve egy-kettő.