Hiába hát, ha porkoláb vigyázza
a lelkeink megannyi rezdülését,
ha mára már a kény megadni gyáva,
mit ő a kezdetekben oly nagyon kért.
Ha mára már a régi tűz feledve,
jog és arány a sutba dobva évül,
ha lázadó hitét a pénz felette,
hatalmi vágy maradt belőle végül.
De hát, ha már a hév közönybe fullad,
vajon miért csodálkozunk ezen még,
jövőnk maroknyi gőgösön, ha múlhat,
ne kérd, hiszen mi adtuk el nem oly rég.
Maradtak álmaink, de mindhiába,
ha mára már az álmodó nem ébred,
ha balga frázisok között a kába
önérzetére tántorogva réved.
2 hozzászólás
Kedves Imre!
“vajon miért csodálkozunk ezen még,
jövőnk maroknyi gőgösön, ha múlhat,
ne kérd, hiszen mi adtuk el nem oly rég.”
Pontosan!
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor, köszönöm, hogy olvastad!
Barátsággal, Imre