Térdre hullva hódolok
csodáid előtt
kiálts rám mert égek
bőrömön érdesre
szikkadt a láz
kirepedezett számon
idegeim
érted vad vágyat vernek
gyönyörű
asszonytestedért
lázasan
didergek
mert
messze vagy és én is messze
vagyok
csak a vágy van itt az
verdes teérted
s lüktet min ereimben a vér
mint odafönt
a csillagok
Jaj
meztelenül szeretnélek
ruháidból
kibontanálak
a bársony és selymek
csak úgy
hullanának
hullanának minden
vásznak
még a fal is ruhátlan
lenne mert
a fal is tudná hogy
téged ölellek
hogy kitárt karjaimmal téged várlak
hogy
száz csókkal csókolom
öledet
sötétlő csodádat
képzeletemmel
ami megvert
megáldott
ami
visszatér hozzád minden
átvirrasztott éjszakámon
amikor
őrjít a vágy
mert te messze vagy
és nincs feloldozás
5 hozzászólás
Kedves István! Egy csodás, lázas férfivágy versbe szedve. Nem rossz, sőt elég jó. Az egyik mint -ből kimaradt a t. Vagy lehet, hogy mind lenne?
Gratulálok: Kati
Hogy így még egyszer elolvastam, nekem itt véget érne a vers : "és nincs feloldozás".
Ami utána jön, csak fellazítja a mondanivalót, kicsit ismételgetésnek tűnik.
Kati
Kedves Kati
Köszönöm kedves véleményed . Mwegfogadtam. Igazad volt, itt tényleg be lehet fejezni a verset.
A t *re nem figyeltem a javításnál, de most nem bántom majd holnap
Szeretettel
István
Kedves István!
Csodaszép vallomás!
Tetszett minden, a szerkezete,
s ahogy végigvezeted, majd befejezed!
Gratulálok szeretettel!
Köszönöm kedved Dóri ! és Katinak is, mert ahogy észrevételezte igaza volt hogy levágtam végét
valóban ott a vége, ahol fent
szerettel
István