Arcodat cirógatom, s te édesen
mosolyogva hallgatsz
Mondd! Kérlek mondd
még egyszer, hogy szeretsz
Megcsókolsz. Ajkaid zamatát
sosem feledem… akár a nektár.
Kérlek kedves, még ne menj el,
emeld rám tekinteted. Csak
még egyszer.
A szerelem csupa ölelés és búcsú,
fájdalmas várakozás a találkozásra
Nélküled sajgok, fullaszt a lét… de
még egyszer sem szenvedtem veled.
Szeretlek.
Újabb ölelések ideje következik
Bátortalan félmosollyal köszönsz
mi baj drága? Nem mondja. Érzem.
Nem szeret. El akar hagyni.
Az arcomra fagyott semmi kiált,
kínoz, feszít.
Egy döfés… éppen a szív közepébe
Hozzá lépek és a szemébe nézek
még egyszer… utoljára.
Elsápad, reszket, talán már megbánta.
Kábán nézek le véres kezeimre
Még egy szerelem és
meg kell éleztetnem a pengém…
Még egyszer
By Feleri
4 hozzászólás
Uhhh! Nekem tetszik. Komolyan. Van benne valami, ami megfog, és libabőrös leszek tőle. Gratulálok hozzá!
Köszönöm.
Akkor már megérte megírni. 🙂
Tetszik is nem is.
Az első két “még egyszer” közti rész nem annyira tetszik, valahogy talán sokszor hallottam ezt a kapcsolatot az ajkakkal kapcsolatban, de lehet hogy velem van a gond, hogy nem érzem kifejezőnek a nektár szót.
Viszont tetszik hogy szabálytalanságában is ott van valami ritmus és rím, és hogy az utolsó “még egy szer” ilyen különlegesen van megoldva.
üdv
sanna: igazad lehet a nektár szóval kapcsolatban.. én a hangzását szeretem csak.. bár nem használtam sztem még talán soha a verseimben.. ettől még lehet elcsépelt 🙂
örülök, hogy azért tetszik 🙂