Egy érzés, egy kérdés, egy lépés.
Napjaink lassan telnek,
S én mindent elfelejtek.
Tegnap még egy érzés szorított,
Ma nem tudom, hogy mi volt.
Tegnap még egy kérdés hasított,
Ma helyén, maradt egy folt.
Eltelik egy év, egy élet.
És én egymás után: lépek.
Kimerítőn, megfeszítve, élve,
Mindenből újat remélve:
Egy érzést, egy kérdést egy lépést,
Napjaink lassan telnek,
S én még mindig szeretlek!
4 hozzászólás
Ez a versed igazán tetszett. Azokat az 161rásokat szeretem, amelyek nem szomorúak, s amely némi reményt ébreszt benned – bennem.
Ha nem haragszol, akkor egy picit megkritizálom. A tartalom nyílt éa egyértelmű, erről nem szeretnék írni semmit. Nincs vele semmi baj. Őszinte…egy vallomás. Formailag és itt-ott megfogalmazásban (szerintem) egy csöppet sántít. Elég fura szókapcsolt az, h a kérdés hasít. Nem kell ficamodottnak lenni a forma miatt. Nem kell feltétlen kötöttnek lenni…de persze nem akarlak átformálni…vagyis a stílusod…csak ha maradsz a köteleknél, akkor húzd őket szorosabbra, ne lötyögjönek, mert még nem elég pontos a forma, itt a ritmusra és rímek tisztaságára is egyaránt gondolok.
Nem akarom elvenni a kedved és nem is kell nekem mindenben hinni. Csak felvetettem ezeket. Gondold át és formáld ki magadból továbbra is az érzelmeket. Sok sikert hozzá! 🙂
Igen, igen, tudom, hogy igazad van… 🙂 és próbálkozom majd. 🙂 Köszönöm a kritikát!
Kedves Náni !
Gratulálok szép vers, szép érzésekkel.
A kritikákat jó meghallgatni, azokon elgondolkodni, de a legfontosabb! – sok jó verset írni!
Szeretettel: Béla