szép csendes a tó tükre
hegyóriások gyönyörödnek benne
rákacsingatnak
és elégedetten elbóbiskolnak
egyszer csak feltámad a szél
torz lesz a kép
megbomlik a békés együttlét
a hullámok hátán egymásnak esnek
az öreg hegyek
fülsértő lárma
a szél harsonája
a dübörgő orkán
segítőkészen hátteret szolgál
zúgnak a fák
a kis tó meg nevet
csak nevet
sokszor látott ilyet
hogy kicsiségeken egymásnak estek
az öreg hegyek
a beképzelt bajok pihenjenek
csak suttogsz
de a fellegekig hallani hangod
elébem hozod a szépet
s oly´vágyat hogy szinte éget
kalandra éhes lelkembe
belecsepegteted a messzeséget
csodákról mesélsz
és figyelmeztetsz:
a beképzelt bajok pihenjenek
hagyd most az érdeket
hogy lesz
mi lesz
ereszkedj el
ihlet
– intelmeidre –
kiégett bennem
minden felesleges
a kibeszélés hallgat
s lassan
a régi
a´ráégett´lepattog´
nyalábolják a fényt a holnapok
ágról ágra
érik bennem a ki nem mondott
mindig szűkebb lesz a hely
az eddig féltett
épp´hogy sejtett
majd elgázol
suttogó titka oly´közel
ágról ágra kúszik mászik
fényt keres
színt keres
a fény óhajtó ismeret
csüngök rajta
alig bírja a kezem
de elengedni nem lehet
nem merem
lent
az esélyek sakktábláin
a megszokott
a megbukott
vészjóslóan integet
40 hozzászólás
Kedves Sailor!
Ismét nagyon szép verscsokorral jöttél…
Az elsőt már mintha olvashattam volna itt… a tükörkép…. Ettől függetlenül teljesen jó bevezetése a további 2 versnek.
A 2. tetszik a legjobban. Tele a szeretett személy fölemelésével… akit valóban szeretsz… aki valóban ott él lelkedben és minden suttogását hallod. Csodálatos…
A 3. is fantasztikus! Érik Benned… és egyre szorít, kikívánkozik, elmondani, hogy mi van Benned…
Olyan szépen írtad le.
Nagyon köszönöm az élményt!
Szeretettel: gleam
Kedves Gleam!
Köszönöm szépen,hogy jöttél!
Az elsöt régebben írtam!
Nagyon örülök,hogy tetszett a második
a legjobban!
és a harmadik is!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Kedves Sailor !
Valóban megint nagyon szép verseket hoztál !
Nekem valahogy a 3 tetszik a legjobban , de ettől függetlenül az első kettő is gyönyörű!
Gratulálok 🙂 !
Szeretettel
Marcsy
Kedves Marcsy!
Köszönöm szépen értékelésedet!
A harmadikat ´szinte magától íródott!
Nagyon örülök,hogy elnyerte tetszésedet
mind a három
Szeretettel.sailor
Szép estét!
Kedves Sailor!
Mindig élmény olvasni a verseidet, együtt vagy külön-külön mindegy is. Csodásak!
"a´ráégett´lepattog´
nyalábolják a fényt a holnapok"….sokatmondó sorok.
Szeretettel gratulálok
Ica
Kedves oroszlan!
Köszönöm szépen hogy értékelted
Mindig örülök jöttödnek!
és annak,hogy sokatmondónak tartottad!
Szeretettel.,sailor
Szép napot1
Kedves sailor!
Költői képzelő látásod most is kiválóan
jelenik meg mind három versedben. Egyszerűen
döbbenetes ahogy pl. az elsőben az öreg hegyek
költői látásmódja megjelenül, s annak fokozása,
majd lenyugvása. Lezárása is egyszerűen lenyűgöző.
"
egyszer csak feltámad a szél
torz lesz a kép
megbomlik a békés együttlét
a hullámok hátán egymásnak esnek
az öreg hegyek
fülsértő lárma
a szél harsonája
a dübörgő orkán
segítőkészen hátteret szolgál
zúgnak a fák
a kis tó meg nevet
csak nevet
sokszor látott ilyet
hogy kicsiségeken egymásnak estek
az öreg hegyek "
Csodásan látod meg az összefüggéseket
s ami bámulatos, hogy így letudod írni
költői nyelvezettel a Te egyéni stílusoddal.
Neked is öröm, de nekünk is, hogy olvashajuk
örülve Veled együtt!
Szeretettel gratulálok szívbéli örömmel,
s Barátsággal!
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Zoltán Kaposvárról 🙂
Kedves Zoltán!
Mindig nagyon örülök,ha meglátogatsz!
Megtisztelsz!
Örülök,hogy tetszett az elsö különösen
az öreg hegyekkel.
Ez egy hegyi tónál készült és sokáig kisért
még le nem írtam!
Szép napot!
Barátsággal:sailro
Sia Sailor! Már a főcím is sokat sejtet, izgalmas, olvasásra ösztökél. " megbomlik a békés együttlét". Az első versszak képszerűen táttatja a kis tavat, s a tóparti hegyeket. Felidéződnek bennem emlékek. Olaszország, a Garda tó, például. És az ott látott csoda, ami itt újra visszaköszön. De úgy érzem nem csak egy természeti képről beszél az első versszak. Mert "kép" önmagában nem létezik. A képet mi látjuk, emberek, s az által látjuk (itt és most) aki láttatni akarja. Az ő szemével látjuk, azt látjuk, amit az alkotó láttatni akar…
Szia Bödön!
Mindig nagyon örülök jöttödnek!
Nagyon sokat jelen´tenek hozzászólásaid
Irod,Olaszország a Garda tó.ahol jártál…
nagyon megfelelne háttérnek
Egy délutá´n a tó tükörsima tükrén
uszkáltak a fellegek…gondoltam mi lenne
ha egy erös szél,orkán jönne….és
akkor született meg ez az írás
Ebben az általad láttatott képben a játékosság és a humor viszi a prímet: "a kis tó meg nevet
csak nevet
sokszor látott ilyet
hogy kicsiségeken egymásnak estek
az öreg hegyek"
Nagyszerű! Nagyon tetszik!!!
a beképzelt bajok pihenjenek – ízlelgetem. Ha nem lenne ott a "beképzelt" szó, talán másra gondolnék. Talán belesüppednék egy (képzelt, beleképzelt) világfájdalomba. De a "beképzelt" szó, az én olvasatomban feloldja a komor világfájdalmat, illetve ennek átélését. Könnyeddé, játékossá teszi! Hol vannak azok a világfájdalmas bajok? Ugyan már! Élni szép, élni jó!
és ahogy írod itt a:
"a játékosság és a humor viszi a prímet: "
Nagyon jól látod!
A másodikat is nagyon jól látod!
Tényleg nem a " komor világfájdalmat, illetve ennek átélését. "
akartam kifejezni…azért ott a szó:BEKÉPZELT BAJOK
"Száll a madár ágrul ágra…" Arany János verse jut önkéntelenül az eszembe a harmadik vers címéről "ágról ágra kúszik mászik
fényt keres
színt keres
a fény óhajtó ismeret"
Erről van szó!
S a válasz? A válasz:"elengedni nem lehet
nem merem"
A megismerés folyamata? Melyről annyit beszélnek a filozófiák?
De JÓÓÓ! Így szól:"lent
az esélyek sakktábláin
a megszokott
a megbukott
vészjóslóan integet"
q.e.d. Valóban! Szívből gratulálok: én
A harmadiknál különösen tetszett értö
fejtegetésed!
A fényt óhajtó ismeretet,a megismerés folyamatát
nem szabad soha megszakitani!
Az egész életen át kell kapaszkodnunk az elöremenetelbe
az ismeretekbe!
Nagyon szépen köszönöm,hogy
jöttél!
Nagyon sokat jellenet ez nekem!
Szép estét!
Üd:sailor
"csak suttogsz
de a fellegekig hallani hangod
elébem hozod a szépet
s oly´vágyat hogy szinte éget
kalandra éhes lelkembe
belecsepegteted a messzeséget"
Annyira szép…nem tudok betelni vele…
Kedves Gleam!
Nagyon örülök,hogy szépnek tartod
és ahogy írod:"nem tudok betelni vele… "
Köszönöm!
Szeretettel.sailor
Szép estét!
Kedves sailor!
Gyönyörűen írsz! Lenyűgözóek ezek a versek is. Választani se tudnék!
Talán:
"csak suttogsz
de a fellegekig hallani hangod
elébem hozod a szépet
s oly´vágyat hogy szinte éget
kalandra éhes lelkembe
belecsepegteted a messzeséget"
Tisztelettel: Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm szépen értékelésedet!
Az idézetnek is!
…hogy elnyerte tetszésedet
és különösen annak,hogy:
" Választani se tudnék!"
Szeretettel:sailor
Szép estát!
Szép estét kívánok 😊
😊
Kérem szépen a cím ismét gyönyörű.
"szép csendes a tó tükre
hegyóriások gyönyörödnek benne
rákacsingatnak
és elégedetten elbóbiskolnak
egyszer csak feltámad a szél
torz lesz a kép
megbomlik a békés együttlét
a hullámok hátán egymásnak esnek
az öreg hegyek
fülsértő lárma
a szél harsonája
a dübörgő orkán
segítőkészen hátteret szolgál
zúgnak a fák
a kis tó meg nevet
csak nevet
sokszor látott ilyet
hogy kicsiségeken egymásnak estek
az öreg hegyek"
Kiemelés…..kedvenc szakaszomra.
Amilyen egyszerűen leírtad ezt a hangulatot,olyan nagyszerűen is.
Tán ilyen érzések lehetnek" hogy kicsiségeken egymásnak estek az öreg hegyek'
Én ebbe annyi mást is érzek…nem csupán a természet játékát.
Valamiféle élethez való viszonyságot is…lehet más úton járok,de valamiért
ezt érzem.
Szia Akonyi!
Nagyon örültem jöttödnek!
Jól látod.
"Én ebbe annyi mást is érzek…nem csupán a természet játékát.
Valamiféle élethez való viszonyságot is…"
Örültem nagyon,hogy ´látod´a lényeget!
Igen,nem, csupán természeti játék…inkább utalás
az emberek egymás iránti dolgairól!
Szeretettel.sailor
Szép estét!
Akkor jól éreztem 😊
Egyre szebbeket írsz…😊 nincs már hová fokozni kérem …😊
Szép estét kívánok.
Szeretettel: Alkonyi
Köszönlek!
Igén jól érezted!
Jajj,nagyon is sokat szeretnék ´fokozni´
´
Nagyon szép estét!´
Szeretettel:sailor
" s lassan
a régi
a´ráégett´lepattog´
nyalábolják a fényt a holnapok"
Ő pedig elvarázsolt 😊
Imádtalak olvasni…..
Szeretettel: Alkonyi
Örültem annak is,hogy ez a második is´
elnyerte tetszésedet ez rész:
"
" s lassan
a régi
a´ráégett´lepattog´
nyalábolják a fényt a holnapok"
Nagyon szépen ´köszönöm jöttödet:sailor
Kedves sailor!
Még csupán az elsőt olvastam el, de nagyon tetszik és gondolkodásra késztet.
Talán mi is gyakran nevetünk olyan sokat látott dolgokon, hogy egymásnak esnek, no nem a hegyek, hanem az emberek. Tehát ez ránk is igaz.
Nagyon találóan láttatod a kis tó és az öreg hegyek által. Mintha tükröt tartanál elénk.
Majd jövök még…
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm szépen,hogy meglátogattál!
Örülök,hogy tetszett!
Igen,mi is sokszor láthatjuk,hogy kicsiségeken
´egymásnak esnek´az emberek.
"Tehát ez ránk is igaz. " írod…igen!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Ui várlak
Újra itt!
A második vers első szakasza lenyűgöző:
"csak suttogsz
de a fellegekig hallani hangod
elébem hozod a szépet
s oly´vágyat hogy szinte éget
kalandra éhes lelkembe
belecsepegteted a messzeséget"
Igen, ilyen időkben kell egy hang, biztatás. Nagyon szépen cseng…
A harmadik is sokatmondó. Kell, ilyen időkben, a biztatás, az útkeresés… Ne hagyjuk magunkat elveszni.
Élmény volt itt lenni.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Örülök,hogy újra jöttél!
Megtisztelsz!
Nagyon jól esett,hogy mind a kettö
elnyerte tetszésedet!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kedves Sailor!
Már hamarabb akartam írni, de vannak dolgok ami miatt ez nem történt meg!
Na mindegy!Lapozzunk!Nem tartozik ide!A második versszak címén.
Meglepődtem.Olyan is van?Engem már ezért a sorért " leköpnének".Lehet én is magam,
ha ilyet tennék, de én úgy mond beteg emberekkel dolgozom együtt.Az más helyzet!
Na jó lehet ez drasztikusan hangzik!A vége az nagyon ismerős szituáció.
Érdekesek ezek a három az egyben versek!
Szeretettel:Ági
Kedves Ágnes!
Köszönöm szépen,hogy meglátogattál!
"A második versszak címén.
Meglepődtem.Olyan is van?"…kérdezed
Az hogy a"a beképzelt bajok pihenjenek"
ilyet nem könnyü elképzelni,de olyan
értelemben íródott,hogy egyszerüen nem
adunk nekik fontosságot…
mielött uralkodnának rajtunk!
Jól esett,hogy érdekesnek tartod
a három az egyben verseket!
Szeretettel sailor
Szép estét!
Igazán jól esett.hogy jöttél
Kedves Sailor!
Azt írod:értelemben íródott,hogy egyszerüen nem adunk nekik fontosságot…
mielött uralkodnának rajtunk! Na igen! Van ilyen!Lehet, hogy inkább csak tudomásul veszi
az illető.Amin tudunk változtatunk amin nem azt elfogadjuk!
Nem igazán láttam még ilyen három az egyben verset sehol, de lehet csak elkerülte a figyelmem!
Szép estét kívánok neked!
Szeretettel:Ági
Kedves Ágnes!
Nagyon örültem jöttödnek!
Gondolataidnak!
".Amin tudunk változtatunk amin nem azt elfogadjuk!"
Ez annyira igaz!
Szeretettel.sailor
Szép napot!
Még annyit szeretnék írni, hogy az első vers ".megbomlik a békés együttlét"
Én valami komor versre számítottam, de ahhoz képest szokatlan,
Mondhatni kedves és hangulatos verset olvastam.Valahogy még mindig meg tudsz lepni!
Ezt jó értelemben írtam!Ez még hirtelen eszembe jutott!
Kellemes estét és jó éjszakát kívánok neked!
Szeretettel:Ági
Kedves Ágnes!
Igazán jól eset hogy írod"Mondhatni kedves és hangulatos verset olvastam."
Köszönöm!
…és különösen ennek:
"Valahogy még mindig meg tudsz lepni!"
Köszönöm!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
megbomlik a békés együttlét
Jajj,de rémségesen jó hasonlat a hegyek veszekedése. Hallottam már én is ilyet, de minek, de minek.?
Fáraszt, rombol, szilánkokra tör.
a beképzelt bajok pihenjenek
Azt hiszem ez annyira szép, hogy nem tudok hozzá tenni semmit.
ágról ágra
Nem kell neked semmit elengedni Sailor! Csak lazán!
Kedves Edit!
Nagyon örültem jöttödnek!
Megtisztelsz!
Örülök,hogy elnyerte tetszésdet!
Ennek különöse:
"rémségesen jó hasonlat a hegyek veszekedése. "
EZT A RÉSZT sokáig hordoztam magamban
és egyszer csak megszületett pár perc alatt…
néhány perc alatt
Legyen szép estéd:sailor
ügyelj magadra
Szép, mint mindig!
szeretettel: panka
Kedves Panka!
Köszönöm szépen értékelésedet!
Nagyon jól,esett,´látni´itt!
Szeretettel:salor
Szép napot!