vagy örök vágyódás,
maradsz a szívemen
hiába ágaskodom utánad
minden lázas éjszaka
hiába ölelnélek
ha elérhetetlen vagy
és hiába fohászkodom
érted
és hiába kérlek
hogy kitárt karjaid közé
gyönyörű édes melleid közé
szét tett szép lábaid közé
fogadj be
ha nem hívsz magadhoz
ha nem nekem tárod ki
karod
ha nem az én ölelésemet
várod
ha királynőmként
hiába csókolnálak
ha te nem teszed magad
csókjaimért a számra
mégis mindig mindig
várlak
s ahogy senki
úgy imádlak
2 hozzászólás
Kedves István!
A viszonzatlan szerelem kegyetlenül tud fájni, de a vágyódásban van valami megfoghatatlan gyönyörűség is. Ezt a kettősséget remekül megjeleníti a versed.
Üdv: Kati
KÖSZÖNÖM SZÉPEN KATI
bi