ködös fátyolán keresztül
kinyitjuk szemünk, és észrevesszük
megújuló életünk apró sugarait
megfogjuk Szerelmünk kezét
sírva bánatos eszünkben felidézve
mindennapjaink apró örömektől
MENTES
életének buzgón elmúló fájdalmai között
éledő tudatunk
utolsókat rúgva néz ránk
fájdalomtól síró véres gyermeki kezek között
KÉRDEZVE
nyögő kurvák szavait hallgatván eszméletüket vesztett
állatokká süllyedve állunk meg a világ előtt
nézve szembe
SUTTOGVA
szenvedő életünk általános normáinak
summázott ismételt változatát
ANYAMÉH
hazánktól búcsút intve várjuk a csodát
csecsemők sírja felett állva merengünk
emberi csodalényünk
különlegességén csodálva
állati ösztönlényünk kiteljesedését