A függöny ráncán besütött a napfény.
Incselkedő játékkal bólogatott felém.
Olyan volt, mint rám nevető szemed,
Melyben mindig ott csillog: szeretlek.
Minden pillanatban várom érkezésed.
Neved suttogom a paplan melegében.
Szememre vágyat varázsol az álom.
Ajtónyikorgásra ébred az én világom.
Még felöltözve odabújsz mellém,
Magaddal hozod a kinti tél hidegét.
Bajszod birizgál, csiklandozza szám.
Szakálladról lecsókolom a zúzmarát.
Nagyon szeretem e meghitt félhomályt.
Karodban elvarázsolt világ lesz szobánk,
Szebb lesz, mint a legszebb aranypalota.
Nem kell semmi más, csak te kellesz oda.
Pillanatnak tűnnek az együtt töltött órák,
Pedig csak gyengéden öleljük egymást.
Ott és akkor azt képzeljük, ez a valóság,
Együtt élünk örökké és nem lesz búcsúzás.
Majd egyszer, megvalósul a ma csak lopott álom,
Nem kell kegyes hazugság, mert te leszel a párom.
1 hozzászólás
Helen!!!
Ez gyönyörű vers! Nem is értem, miért nem írt még senki hozzá véleményt!
Oly szépek az érzéseid, vágyaid…
Csak kívánni tudom, teljesüljenek be álmaid!
Szeretettel: Falevél.