Kis falvak szegénységének füstje száll,
a reménytelenség homálya didereg,
távolban feldereng a szürke téli táj,
tűzre fát keresgél néhány hangos gyerek.
Hol a nyomor nyújtja kérő két kezét,
és újra ébred minden virradattal,
így telik nélkülözéssel hétre hét,
kínja életeket és álmokat fal.
Magyarország! Kevesek gazdagsága vagy!
Ma sok álmodót tőled vonz a nagyvilág.
Vándorútra indul és téged hátrahagy,
az is lehet, hogy már sosem néz vissza rád.
Mégis te vagy a hazám Európa testén!
Arcodon sok ájult szegénytelep,
de máshol tájékod hiába keresném,
itt élek és a szívembe rejtelek.
/santiago/
4 hozzászólás
Kedves Santiago!
Versedben a hazaszeretet domborodik elő, de valahogy nem igazán a pozitív történések miatt. Bár nem tudom mi a helyzet azokban kisfalvakban, amiket említ a vers, pedig én is ilyenben élek. Itt béke van, szép házak, összetartó emberek, mindenki köszön mindenkinek. Még az etnikum, amiből kevés van, de mind dolgos, becsületes család, még ők sem nyomorognak. Tudom, vannak hajléktalanok, érdekes módon nem a falvakban, hanem a nagyvárosokban tengődnek, de mondjuk ők tuti nem mennek el az országból. Aki képes rá, az nem nyomorog, csupán többet akar, mint amihez itt juthatna. Lelke rajta! Sokan nem hiszik el, hogy az út végén nem lesz szükségük semmire…
Szóval számomra a versed záró versszaka emeli magasra az egészet, mert hiányoltam a ragaszkodásnak a valós tényeit a versből. Nem igaz, hogy csak a megélhetési gond az, ami jellemzi az országunkat. Sokkal többünkre nem igaz, mint ahányra igen.
A vers nem szabályos, rímképlete is, szótagszáma is vegyes. Viszont gördülékeny és nagyra tartom benne a hazaszeretetét.
Üdv.
deb
Köszönöm az észrevételeidet. Üdvözlettel. santiago
Kedves Santiago! A világot ember alakította ilyenné, a nyugat azt irigyli, hogy nálunk van
a legtöbb magántulajdon. Persze ,lehet síró királykisasszony a palota ablakában, és
boldog szegény egy kis kunyhóban. Jó a versed, jó a végső döntés!
Tiszt: G
Köszönöm a hozzászólást!