Megszólalt a Sátán…

Titkos utakon haladtam feléd,
Egyezséget kötött értelem s ösztön,
De vak, cudar hitet tápláltam beléd,
Mert választ akartam feltétlenül, rögtön.
Így lett az embertelen indulat a bátyám,
S a legintimebb percben megszólalt a Sátán!

Úgy szerettem volna legyőzni magam,
Megtisztult lelkem puha szívedbe helyezni,
Hogy szelíd alázat lágyítsa szavam,
S a boldogságot véled meg tudjam felezni!
A sötét szellem viszont jussát akarta,
Vérszomjas kéjvággyal vad átkát hadarta.

Sétánk kezdetén lebegve lépkedtünk,
Gyengéd táncot járt velünk az összhang.
Feledésbe merült minden rémtettünk,
S elhittük, ez alkalomban több van.
Sajnos nem gondoltunk rá, hogy embernek születtünk,
Mikor énekel az angyal, jobban kell fülelnünk!

Mindig ezen múlik: nincs önuralmunk,
Túl harsányak a fertőző sebek.
Kedves szavaink bosszút állnak rajtunk,
Mint agressziót hozó vérebek.
A szeretet igéje megfagy a füveken,
Ha süket érzés támad, elhagy a türelem.

Néhány silány hang, egy felelőtlen gesztus,
Megcsúfolt varázslat zokog a ködben.
Hervadó bizalom, s álnok, önző szexus,
Rozsdás ásómmal temetkezni jöttem.
Meghaltunk ismét, s nincs áldozati bárány,
Vesztett a szerelem, így győzött a Sátán!