Eljöttél hát hozzám? Azt hittem, már elfeledtél…
Bár tudom, hamarabb nem jöhettél.
Az ajtót kulcsra zártam. Előtte elmehettél…
Álmaimban még néha-néha megjelentél.
Azt hittem, már elfeledtél…
Magányos voltam nélküled. Csak bevallani nem akartam.
Ha jött egy gondolat, messzire elzavartam.
Semmit sem láttam. Szemeimet eltakartam.
Végül már egészen egyedül maradtam.
Csak bevallani nem akartam…
Nyugalmat sem leltem már. A csendet vártam…
Az új világban semmi szépet nem találtam.
Kiáltások, sikolyok közt egyedül, némán álltam.
Ha a türelmem elfogyott, hát én is kiabáltam.
Semmit nem tettem. Csak a csendet vártam.
Nem lett csend, nem is lesz már. De mégis… itt belül.
Te visszajöttél, s hiszek még benned, rendületlenül.
Elhallgat a sok nesz, a hangzavar is elül.
Minden érzés, gondolat a helyére kerül.
Béke van már végre. Ha kint nem is… De belül.