Ágyamra fekszek egy mozdulattal,
És lecsukom szemem egy percre,
Elszívta erőm e durva nappal,
S elbújok a csendbe messze!
Lüktet az este, a félhomályos,
Ablak előtt még pár kósza árny,
Libben amerre az alvóváros,
csak én maradok, s a magány.
Selymes a fátyol az éjszakától,
A kegy amely a mélybe ringat,
Az álom a jóhoz visszaláncol,
S Csak a test mit az éjnek itt hagy.
2006-08-21
4 hozzászólás
Nah ilyen vers….az OLYAN vers!
Minden elismerésem!
A szóképek, szerkezeted, szóhasználatod….egyszerűen nem hagy kívánni valót maga után!
Minden a helyén van! Gratulálok!
Köszönöm Titusz 🙂 na én is elkapok egy-két versed és megvéleményezem 😉
Szia!
Nagyon tetszik!!!! Most pontosan ezt érzem, és te tökéletesen megfogalmaztad, (nem is akár milyen formában…)
Gyömbér
A véletlenek közt találtam a versed, valóban hangulatos és jó a formája, a tartalma. Örülök, hogy elolvastam. Azért – ne haragudj, ha megjegyzem – becsúszott egy hiba az első sorban a "fekszek" szó ikes ige, itt tehát "fekszem" lenne a helyes. Ki lehet javítani.
Üdvözlettel: Kata