Mély folyók visznek,
löknek magukkal vad habjai
korlátok közé szorult partok medrében.
Mély folyók visznek,
merítenek feneketlen árjukba
fojtogatva létem rezge pillanatait.
Mély folyók visznek,
kiszakítva gyökerem tövestől
időörvénybe fojtva nyöszörgő napjaim.
Mély folyók visznek,
terítenek majd holt fövenyre,
s leszek bíborszőnyege a múltamnak.
2 hozzászólás
zuzmara kedves!
Ha ilyen veszélyes,
Azokat a mély folyókat kerüld el!:)
Szép versbe szedted érzéseidet!
Köszönöm kedves Dóra!!
Szeretettel láttalak: Tünde