Tündöklő égbolt,
ragyogó csillagok
meséljetek, ki is vagyok?
Beteljesült szerelem,
gyermeki dallamok,
az emlékeid rabja maradok.
Menekülök a sötétbe,
feledést remélve,
önmagam feladom,
álmomat tovább nem álmodhatom.
Egy ördögi kör,
melynek kapuja zárva,
mások által látva azt,
amit lelkem takarva akar,
becsapom önmagam,
boldogságot színlelek,
Segítsen valaki,
és olvassza fel jéggé fagyott szívemet.
Menekülnék..
By Daisy
6 hozzászólás
Szia!
Igen, néha egyedül nehéz kiszállni a “circus vitiosus”-ból! Kifejező a versed.
(az utolsó sorban van egy elírás, azt hiszem…)
Üdv: Gyömbér
Szia! Nagyon szép és szomoru:( az utolso sor a legszebb de az gondolom “olvassza” akart lenni,nem baj igy is egyértelmü!!
Szija Beja,nagyon szépen köszönöm
szia Gyömbér!
igen az utolsó sort azt elirtam, de majd kijavitom.köszönöm ,hogy olvastad!
Kedves Daisy! A sorok váltakozó hosszán is látszik a zaklatott lelkiállapot, szinte látlak magam előtt, mintha egy filmet néznék. Gratulálok!
Tudod annyira tetszik a "stílus", mert zárt sorok, és csupa őszinteség.
Nem lehet nem észrevenni.