Hirtelen csendült a muzsika, a virágkoncert:
kinyílt a hóvirág, bimbót bontott a barka.
Tavasztündér termékenység- port dalolt a földre,
s vidáman cserregett a derűlátó szarka.
Megújult a tar természet, a kopár faágak
büszkén, dús sziromfátyol- tiarát viseltek.
Zsongott minden, az erdő, a rét, dongott a dongó,
zümmögött a méh. – Nézd csak, most reánk figyeltek!
Ó, kedves, kis madarak, simogató napsugár,
puha, szelíd szellő, drága, csobogó forrás!
Bennetek fürdetem most az arcom, szívem, lelkem,
simuljatok hozzám! Oh, mennyi szépség, csodás!
2 hozzászólás
Annyira irigyellek kedves Zsuzsa, hogy ennyire önfeledten, és megunhatatlanul tudsz minden kis természeti prüntyögőért rajongani. Én is nagy gyermek vagyok, átéltem jó pár éve. szintén felnőtt gyermekként – ezt az érzést, de nem mertem soha sem elmondani senkinek, sem pedig leírni, mert attől féltem szirupos leszek, no és ugye egy férfi főleg ne legyen az. Azért is irigyellek, hogy Nőből vagy.
üdv: Grey
Meg hát óvodások között dolgozom, hisz óvó néni vagyok:) Köszönöm kedves szavaid!!! 🙂