Érik a gesztenye, hajlik az ág,
fázik a völgyben a réti virág,
hajnali harmat már hűsen ölel,
borzong a fűszál, ha köd lepi el.
Koppan a gesztenye, fényes az ég,
ébred a természet, nyitja szemét,
szeptember végén még fehér lovon
nyár lánya vágtat a domboldalon.
Bőrünket érinti nap fénykeze,
délben még ránk tör a nyár érzete,
de látod, mily gyorsan száll le az est?
Álmos a szempár, elernyed a test.
Érik a szőlő, s a vadgesztenye,
merre jár szeptember tekintete?
Hófödte hegycsúcsok, távoli táj,
kémleli, merre is szállt el a nyár…
Nem nézek előre, szép ez az ősz,
tarka virágokon lelkem időz,
szépséges szeptember vége közel,
ám jó hogy nem siet, lassan jön el!
2 hozzászólás
Kedves Albert!
Ez a természeti versed olyan gyönyörű, a páros rímekkel, s ahogy olvastam a ritmusa is csak úgy vert!
Ilyen szép verset ritkán lehet olvasni, az én Apukám tudott hasonló ütemes verseket alkotni.
Már a kezdete is:
"Érik a gesztenye, hajlik az ág,
fázik a völgyben a réti virág,"
Nem akarom az egészet idézni, mert végig, és a legutolsó sorai is mind ilyen ütemesek.
Ilyen verset gyönyörűség olvasni.
Üdvözlettel: Kata
Remek hangulatú szép dallamos vers. Nagyon tetszett. Gratulálok:B:)