Mese a lopott fazékról (Nándi)

Élt egyszer egy fazék, becses nevén Nándi,
nem látta őt soha se pesti, se jándi.
Nem evett belőle se délceg, se utcalány,
már nem ismernék föl se Pécsett, se Kunbaján.
Bár a sorsa ellen sohasem vétkezett,
kevesen tudják, hogy valaha létezett.

Élt egyszer egy leány, ki csöppet sem volt furcsa,
keresztneve nincsen, hát nevezzük így: Julcsa!
Azt még mondanunk se fontos, ugyebár:
apja nem volt sváb, ám nem is bunyevác.
Annyit tudunk, hogy messze még tőle az élet alkonya,
s akkoriban Nándi egyetlen, jogos tulajdonosa.

Egy nap hazatért, a munkától úgy fájt a dereka,
döbbenten nézte, a szokott helyén nincs a fazeka!
Ki lopta el Nándit, melyik némber fattya?
Fehér ember, netán a kisebbség tagja?
Akárki is légyen, meg kell találnom,
mint makarónihúst, le kell darálnom!

Útra kelt dühében a felindult lányka,
Csepel kerékpárja szárnyra kapott bárka.
Szitokszavától reszketett a szűz éter,
mikor szembejött egy roma fiú, Péter.
Mint fölzaklatott vadkan, robogott elébe,
számon kérte, hová tűnt szeretett edénye?

Honnan tudhatnám én azt, hisz nem vagyok látnok,
csak egy bőrszíne miatt üldözött zarándok!
Kergesd az elvetemült, fehér zsiványokat,
s hagyd békén a bűntelen, szegény cigányokat!
Ne rágalmazz éngem, mi tiszteljük a másét,
bennünk nem munkálkodik aljas, önző szándék!

S hogy egy érdekes fordulattal folytassuk e mesét,
Péter úrfi rögtön megkérte Julcsa úrnő kezét,
s mivel a bájos kisasszony nem adott kosarat,
vőlegénye visszaadta a lopott fazekat.
Lám, milyen gáláns lovag férfi Péter barátunk,
kit az összes nemes hölgynek jó szívvel ajánlunk!

Született sok utód, óriás és törpe,
nevüket ne kérdezd: Tóbiás vagy György-e?
Az bizonyos, hogy pazar jólétben s mély válságban,
együtt éltek az edénnyel örök barátságban,
mert bár kissé lyukas s elhasznált Nándi,
egyszerűen őt nem lehet utálni!

Neked sem volna szabad a szemétbe vágnod,
ha már megismerted Nándit, muszáj imádnod!