A lelkemben sétálok mélyen
és te hangtalanul jössz felém,
tekinteted testemben érzem,
teremtő álmom most földet ér.
Fény kísér, s megérkezel hozzám,
boldogsággal hunyom le szemem,
letérdelek lelkemmel hozzád,
oltárként simogat meg hitem.
Átölelsz, érintésem szomjas,
Mester és tanítvány fényben ég,
mosolyod a véremben olvas,
te vagy lelkemben a teljesség.
9 hozzászólás
Szépséges képek, mély tisztelet az iránt, aki azt megérdemli. Nagyon szép, Andika! Gratulálok: Colhicum
Kedves Andika!
Milyen jó, hogy vannak olyan emberek, akik tanítanak minket. Tetszik a versed.
Szeretettel: Rozália
Nekem is tetszik, ha sokat tanultál tőle biztosan megérdemli! No, meg persze gondolom örült is neki 🙂
Szia!
Nagyon megható szép vers. Fantasztikus dolog a Mester és Tanítvány kapcsolat. A tanári pályán is csoda ha ez néha ez megadatik, de fordítva is nagyon ritka. Meg kell becsülni értékeinket. Te éppen ezt teszed. Gratulálok.
Maristi
Andi gratulálok ehhez a csodás versedhez! Valóban, az ilyen kapcsolatokat meg kell becsülni…
Szia Andika!
Az emberi őszinteség és tisztelet gyönyörű megfogalmazását tártad elénk!
Gratula!!!
Nagyon őszinte, nagyon mély érzéseket írsz le.
Örülök, hogy olvastalak.
Köszönöm a dicsérő szavakat mindenkinek!
Gyönyörű:)