Budapesten jártam, utaztam a metrón
Elmélázva néztem borongós arcokat
Amint velem szemben jönnek, jönnek,
Mégsem mosolyognak.
Miért oly borús mindnek tekintete?
Tán’ senkinek sincs semmiben öröme?
– Miért, tán’ temet mindenki?
*
Látom a tömeget, ahogy özönlenek
Lefelé a lépcsőn, az arcukon mindnek
Bánat ül, mélán néznek a semmibe.
Csak egyet látnék köztük mosolygón!
Tán’ ettől másoknak is földerülne
Lelke, egész napja mindenkinek
– Sokkal jobban menne.
*
Nem vagyok gazdag, csak magyar nyugdíjas
Nincs kincsem-pénzem, annál több a gondom.
Mégis úgy élek én: az örömöt keresem.
Ha nem lelem, gondjaim úgyis maradnak.
Csak ne tartsanak fogva,
Kinek kell a bánat?
– Szállj, el tőlem gyorsan te búbánat!
*
Temetni akkor kell, ha meghal valaki
Akkor sírjunk, ha elment tőlünk
Örökre, kit nagyon szerettünk,
Aki jó volt hozzánk,
Annak elvesztését illendő siratnunk.
Sírjunk akkor, ha szívünk telve bánattal.
– Mikor fáj a lelkünk, kicsordul könnyünk.
*
Jó lenne, ha utcán, metrón a sok ember
Derült szívvel, arcán mosollyal járna.
Akkor földerülne másoknak is lelke,
Ha mindenki érezné a szépet és jót
Emberben, madárban,
Harmatos fűszálban, virágban,
– Zenében, dalban, gyermekkacagásban.
*
Más lenne a világ, körülöttünk
Megszépülne minden és
Jobban menne munkánk,
Meglelnénk a szépet. Derűs életünk
Vonzaná a jót, a könnyebb létet
Jobb lenne a világ körülöttünk
– S mindig volna, aminek örüljünk…
*
Metrón
By Finta Kata
8 hozzászólás
Kedves Kata! Nem beszéltünk, nem beszélhettünk össze, mégis egyetértek a versed mondanivalójával, mint egy másik nyugdíjas. Magam is sokszor voltam azáltalad említett szomorú arcok látványának tanuja. Realsta gondolataidhoz, versedhez gratulálok. Üdvözlettel: Túri I.
U.I.: A mosoly nem kerűl semmibe!
T. Imrének: Mennyire igazad van. Csak sajnos, nem mindenki jött rá arra, mennyit ér a mosoly, a másokhoz kedves közeledés.
Köszönöm a véleményedet.
“Budapesten jártam, utaztam a metrón
Elmélázva néztem borongós arcokat
Amint velem szemben jönnek, jönnek,
Mégsem mosolyognak.
Miért oly borús mindnek tekintete?
Tán’ senkinek sincs semmiben öröme?
– Miért, tán’ temet mindenki?”
erről beugrott az az élmény, mikor szétdrogozva jöttem hazafelé hajnaltájt, és figyeltem az embereket. Munkába mentek, de mintha semmi életkedvük nem volt. Amúgy tudtam, hogy csak nincs okuk mosolyogni, de akkor kába voltam, és képzelődtem. Azt képzeltem, hogy holnap mindegyik meghal, vagy valami kínzókamrába mennek. Nagyon sokat nevettem rajtuk, de ők nem nevettek velem, se rajtam.
Zombik.
volt-lenne
SZORRI
Kedves Pál!
Úgy Látszik, nem csak én figyelem az embereket utcán, metrón, buszon, mindenütt, amikor időm engedi. Mindenütt ugyanolyan borús arcok. Különösen pénztár előtti sorban nagyon vigyázok, szólni nem merek, mivel olyan idegesek a várakozók, félek, valakit megsértek, és azonnal veszekedést kezdenek. Pedig attól irtózom. S miért van, hogy mindenkinek rossz a kedve? Nem értem. Pedig ha belegondolok, nekem sem volt és most sem könnyebb, mint másoknak. De azért, ha ismerőssel találkozom az utcán, én mindig mosolyogva fogadom, vagy köszönök előre. Nem kerül, pénzbe, nem nehéz, nem súlyos. Igaz, fiatalabb koromban néha félre is értették a mosolyomat, pedig igazán nem kacérságból tettem…
Most is figyelem az embereket. Annyi a szomorú arc. Pedig ha az ember megszokja, hogy úgy fogadja el az életét, a körülményeit, ahogyan van, és saját magával is békében él, akkor igazán nem kell mindig borús arccal járni, s nincs is értelme, mert nem segít rajta.
Köszönöm, hogy meglátogattál.
Üdvözöllek.
De nézd, miért mosolyognának? Nem nyertek a lottón.
Ha találkoznak valakivel, lehet, hogy ők is mosolyra fakadnak.
Kedves Kata!
Igen,osztom a véleményedet!
Nem mosolygunk, megyünk mint a robotok.
Kipróbálomnéha, mosolygok, utcán boltban , akáhol.
Változóak a reakciók.
Néznek,êtkedően,fürkêszve ,sutàn ês bután.
Igazad van,talán jobb lenne a világ.
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
Igazad van, megyünk mint a robotok – és az is, hogy ha mosolygunk utcán, boltba, akárhol, arról, lehet, hogy nem az jut eszükbe, hogy ez a valaki jó kedélyű, talán kedves ember, hanem arra gondolnak, hogy megbolondult. Ezért egészen más világban élünk most, minden más, mint korábban volt…
De azért mégis azt mondom, hogy próbálkozzunk!
Örülök, hogy egyetértesz velem.
Szeretettel: Kata