Lehunyom szemem,
S emlékezem arra
Az első őszinte érintésre
Izzadó tenyeredben
Félő tekintetedre, ahogy
Összefonódik enyémmel
Mint búzakalász két ága
Öntörvényű nap sugara
Alatt, lágyan ringatózva
Szigorú szél kérlelhetetlen
Erejében,
S emlékezem, ahogy
Egy töretlen pillanatban
Húztál közelebb magadhoz
A ragyogó csendben. Ma
Szakadások lepik el az időt,
Álmos felhők takarják a
Múlt tiszta egét, könny
Születik s eláztatja
Búzavirágainkat,
De visszaemlékezem,
S hiszem, hogy mégsem
veszhet el
Mezőnk minden kincse.
Mezőnk
By Hayal
6 hozzászólás
Úgy érzem, egy régi szép szerelemnek állítasz emléket a versdben. Aztán azt írod: "Álmos felhők takarják a Múlt tiszta egét," végül mégis mintha megbékélnél. S ez nagyon fontos, ha el is múlik egy szerelem, emlékünkben szépen kell megőriznünk.
Szeretettel: Kata
Köszönöm kedves soraid, jól látod, a szép emlékeket kell mindenből megőrizni, nem a rosszat! Emlékezni csak a jóra szabad, akkor tudunk boldogan nézni a jövőbe!
Örülök, hogy írtál!
H.
Szia !
Olyan szépen megmaradt benned a "ti" mezőtöknek az emléke,hogy olvasás közben majdnem azt hittem én is jártam ott valamikor.Csukd be máskor is a szemed ,és aztán írjál ilyen szépet.
Szeretettel üdv:hova
ezt nagyon szépen megirtad,gyönyörség olvasni,üdv:Szekelyke
Tetszenek a képeid.Grt.Z
köszönöm a véleményeteket, nagyon örülök, hogy tetszettek a soraim!
H.