Mi atyánk a fiatalokért

Mi atyánk, aki a mennyekben vagy,
mentsd meg, kérlek, a fiatalokat,
Te, aki látod, mi lapul
őrjöngő, kivagyi álarcuk mögött.
Vak szemük jövőtlenséget képzel
lezárt pilláik mögé;
nem hiszik már, hogy szebb lesz a holnap,
nem hiszik, és nem is tesznek érte;
hárítják maguktól, ha fáj, az igazságot,
alkohol és drogok torz tükrében látott
szemük megannyi mocskot,
hogy lelkük beleszédült,
s bár titkon mind rémült,
kínjukban kábultan nevetnek –
beletörődnek: EZ a muszáj,
a legtöbb, amit tehetnek.

Mi atyánk, ébreszd fel őket,
a megalkuvó beletörődőket,
a magányosakat, züllötteket,
csírájukba fojtott emberjelölteket!
Ne higgy dacos ellenállásuknak,
korán keseredett bizalmatlanoknak;
ehelyett öleld kebledre,
s fogadd mind kegyelmedbe;
és bocsáss meg, hisz nem tudják,
mit cselekszenek,
rendeld őrangyalként saját lelkedet!
Szállj velük alá a pokloknak újra,
s minden égi angyal veled együtt húzza
onnan ki lelküket –
ők még csak gyermekek,
bár felnőttnek képzelik maguk,
és bőszen pusztítják – mert ehhez is van joguk.

Mi atyánk, kérlek, állítsd meg őket,
törd meg az átkot, rántsd fel a leplet,
szüksége van Rád minden gyermekednek.
Mentsd meg, kérlek, a fiatalokat!