Miért fáj a szíve annak,
akit álmai elhagytak?
Életének nincsen célja,
olyan, mint egy kidőlt, vén fa.
Miért fáj a szíve annak,
kit szabadon sosem hagynak?
Csak sínylődik láncra verve,
pedig mindig útra kelne.
Azért fáj, mert úgy született,
hogy várják a rónák, hegyek,
a víz, a nap, s szél barátja
vándorúton van hazája…
Miért fáj a szíve annak,
akit mindig cserben hagynak?
Ő egy élve eltemetett
Sohasem kap szeretetet.
Annak fáj az élet nagyon,
aki egy szürke alkonyon
végleg úgy magára marad,
hogy a szíve meg is szakad.
6 hozzászólás
Hát igen az élet már csak ilyen. Kedvelem a verseidet!
szeretettel-panka
Köszönöm Panka!
Remélem hogy még sok olyan versem születik, amelyeket kedvelhetsz… 🙂
Szeretettel: alberth
Ilyen a sors, van, akinek rossz sors jut, csak ilyenek, amilyet megjelenítettél. Nagyon tetszik az összeállítás, mindig olyan találó, amit leírsz.
Szeretettel olvastam: Kata
Nagyon jó lett, kedves Alberth!
Teljesen át tudtam élni!
Szeretettel:
Ildikó
Köszönöm Ildikó!
Azért ha át is éled, ne éld bele magadat nagyon! 🙂
A lényeg a vidámságon van, de azért írok olykor szomorú verseket is… mert van fény és van árnyék is…
Üdvözlettel: alberth
Köszönöm Ildikó!
Azért ha át is éled, ne éld bele magadat nagyon! 🙂
A lényeg a vidámságon van, de azért írok olykor szomorú verseket is… mert van fény és van árnyék is…
Üdvözlettel: alberth