Mikor felém jöttél…

Mikor felém jöttél Kedves, egy ócska
bőröndöt tartottál kezedbe, benne volt
mindened, előző rongyos életed.
Megláttam a fényt szemedben, mégis
zavartan lépdeltél tovább, mint akinek
sáros a lelke, s kitaszította a keserű világ.

Épp leszállt a fagyal kék este, szomorú
szemed a vén Holdat kereste, mentél
a köveken lassan, szótlanul, s éreztem
ahogy szívem elszorul. Egy sóhaj suhant
át a zafír égen, mikor hozzád léptem,
s félve finoman, a kezedhez értem.

Csontos ujjaid jéghideg világa, álmokat
kergető szemed pillantása, mint csillag
ragyogott a komor éjszakába. Apró
tenyerem két kezedbe csúszott, ajkaink
mint kagylók kissé nyiladozott, éreztem
forró leheleted, áhítattal vágyott szerelmedet.

Mintha ezer éve várnék-eme percre, ölelésem
már a Tiédet kereste. Megérkeztünk ketten,
egy másik világba, boldogságfonalként
fonódva egymásba. Halványult a csillag,
szemét hunyta a Hold, borvörös parázsként
izzott egy új érzés, milyen még sosem volt

Csak súgod, hogy vágytál, hogy álmokat láttál,
hogy ölelsz majd egyszer, s belefelejtkezel, abba
a gyermeki percbe, mi úgy tűnt, évezredekre van
tőlünk, s most eltűnődünk. Hisz igaz a perc, az
óra, eljött egy ócska bőrönddel együtt, miből
kiborul a néma boldogság, hosszú volt várni Rád.

Nem kell már a tegnap, hisz azóta élünk, mióta
egymásba botlott, tétova lépésünk, szívünk, mint
két madár, semmitől sem félünk. Új
dalt zeng az élet, már csak Érted élek.
Tudom már, hogy elfér, egy cseppben a tenger,
s karod ölelése ébreszt minden reggel.

.