Mikor még szerettük egymást,
fölmagasodtunk az égig,
egyik markunkban a nap,
másik markunkban a hold,
szemünkből csillagok pislogtak le
az egyszerű, földi halandókra.
Mikor már nem szerettél,
elengedtem a napot, a holdat,
hagytam, hogy hulljak le
a csillagtalan mélybe.
'Hová tetted már megint a cipőkanalat?'
'Hogy van ez az ing kivasalva?'
hallottam még zuhanás közben.
Gyomrom felfújt nejlonzacskóvá változott,
jó lett volna sikítani, hogy
belesüketüljön a világ.
Amikor leértem, észrevettem,
hogy a föld mosolyog rajtam,
mert a föld öreg és bölcs,
és elkap, ha esem,
akárcsak nagyanyám,
mikor gyerekkoromban
felmásztam a körtefára.
Ahogy lábra álltam,
felemeltem a fejem,
a nap, a hold, a csillagok
helyükre kerültek.
Akkor már tudtam, hogy
nem szeretlek többé.
Mikor még
By szilkati
6 hozzászólás
Kedves Kati!
Nagyon jól érzékelteted, amikor a szerelem éteri magasságokba emeli az embert, aztán amikor elmúlik, a valóság talajára kerül. Remek vers, gratulálok!
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Minél magasabbra emel a szerelem érzése, annál jobban fáj, ha véget ér. Köszönöm, hogy ilyen pontosan érzékelted a vers lényegét.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Ez annyira eltalált:
"Mikor már nem szerettél,
elengedtem a napot, a holdat,
hagytam, hogy hulljak le
a csillagtalan mélybe."
Nagyón tetszett!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Kedves sailor!
Örülök, hogy tetszett ez a versem. Egy réges-régi szerelem emléke.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati,
Nagyon érzékletes a versed, gyönyörű jelenttel fejezed ki szerelmet és annak alámúlását. Tetszéssel olvastam.
Üdv: Ginko
Kedves Ginko!
Jó néha visszaemlékezni érzésekre, és elcsodálkozni, mennyivel másképp látja az ember a régi dolgokat. Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv: Kati