Sötét helyen, szürkeségben,
éltem a világban.
álmok nélkül, magányosan,
csak a véget vártam.
Kóboroltam, elhagyottan,
az utam egyedül jártam,
nem volt semmim, nem volt senkim,
az utam végét vártam.
Egy nap aztán, megláttalak,
megváltozott minden,
szürkeségből színesség,
a sötétből meg fény lett.
A világosban, egyszerre csak,
rám talált az álom,
s nem voltam már egyedül,
a hatalmas világon.
Azóta csak érted éllek,
Hisz révbe ért az életem,
újra vannak álmaim,
Mióta megláttalak kedvesem.