Mindenből semmit

Akkor.
Tízezer napig daráltam fejemet,
Láttam, hogy eszem zsíros lébe temet.
Ekkor.
Hajó kúszott szobám kikötőjébe.
Vér, és sószag-permet lókötő népe
Viharzott nedves, halott szárnyakon
A világ ellen, átvág-tatva száz nyakon.
Ekkor.
Döbbenten néztem a színes förgeteget
Majd kacajom megremegtetett rengeteg eget.
Ekkor.
Szobám falai szétestek, s ismét egyedül
Megértettem, világomban egy ismert egyed ül:
Ösztön, szív, elme, és rothadás szintézise:
Agy-pamacs, mi már száz-ezer szint és mise.
E kor.
Addigi életemben, mint büszke teremőr, ültem,
De végül csak sikerült; köszönöm. Megőrültem.