Általában nagy robajjal indul a nap,
pedig a csendhez nem kéne, csak akarat.
Idegtől részegült szavaid kirobbannak, ez egy orkán,
hangosan mennydörögnek, szikráznak, mint a villám.
De ha levonul égi pályájáról a Nap,
este hazatérsz fáradtan, éhesen-szomjasan.
Lelkem, karom sóvárogva vár Téged,
a megnyugvás átölel, burokba von, dédelget, egész éjjel.
4 hozzászólás
Kedves Szilvi!
Szerencsé az az ember akit haza vársz.Nagyon szépen fogalmaztad meg az a reggeli zajt és az este és éjjel csendjét nyugodtságát.Tetszik.
Szeretettel:Eszter
Kedves Eszter!
Köszönöm bíztatólag ható soraidat, nagyon örülök, hogy tetszett a vers. Remélem, hogy a többi, jövőbeli verseim is hasonló érzéseket fognak belőled kiválatni. Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Szilvi!
Jól ábrázolod a mindennapok reggelét. Ebben a túlhajszolt világban már a reggelek feszültek, mindenki kapkod, siet…
Az estéket talán higgadtabban ki-ki magának ahogyan alakítja. Tetszett az estéd.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Valóban így van, a napközbeni sok teendő, a rohanás elveszi az emberi érzéseket, csak az idegesség, feszültség marad. Az estéken talán, ismétlem talán van időnk arra, hogy egymással is foglalkozzunk. Persze csak ha igényünk is van arra, hogy egy másik emberhez szóljunk, kapcsolatot teremtsünk. Köszönöm hozzászólásodat és hogy olvastál engem! Üdvözlettel: Szilvi