Szomorú fűz alatt hűs patak szalad,
medrében hideg kavics a víz alatt.
Míg fent aranyló nap ragyog az égen,
alant mocsárban haldoklik az élet.
Az üledék, s a partdüledék néha
messzire sodródik az árral. Léha
hordalék útjába szilárdan állnak
szürke kövek, résnyire összezártan.
Madárdaltól hangos lombok árnyában
szomjazó őz iszik vizet párjával,
majd bújik sűrű bokrok rejtekében,
hogy sutájával ősszel visszatérjen.
8 hozzászólás
A természet is lassan nyugovóra tér. Az utolsó versszak különösen tetszik Zsóka!
Szeretettel:Marietta
A verspárbaj remek lett! Gratulálok!:-)
Szteretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Örülök, hogy meglátogattál. Köszönöm a hozzászólásodat.
A verspárbajról csak annyit: élveztem nagyon!:))) Külön köszönetem, hogy oda is bekukkantottál.:)
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Igazi őszi vers. Szép részletes. Olyan mintha a természetben írtad volna meg.
Jó részletesen kidolgozott. Ezért tetszik.
Barátsággal: Ági
Kedves Ági!
Köszönöm a véleményedet és az értékelésedet. 🙂 Örülök, hogy tetszett, bár azt hiszem a címmel kicsit mellélőttem, valószínűleg változtatni fogok rajta.
Barátsággal: Zsóka
Még a címe is jó. Nekem tetszik.:)
Barátsággal: Ági
Köszönöm, Ági. 🙂
Üdvözlettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Szeretettel olvastam ezt a remek versedet. Szép sodrású rímek, képek díszítik.
Szeretettel: oroszlán
Kedves Oroszlán!
Örülök, hogy tetszett a versem. Köszönöm az értékelő hozzászólásodat.
Szeretettel: Zsóka