Mintha jó lenne nyughatatlanul.
Feléled a szél, dühöngni tanul,
égi dobverőt pörget erősen,
egyre harsányabb, szenvedélyesebb,
agresszív, felhőfodorra förmed,
az esőt ereszt, meggyötör földet;
villám szorongatja áldozatát:
meghasadnak magányukban a fák,
rákontrázik mennydörgés basszusa,
dübörög a táj, mint koncertszoba.
Az erek a testben megremegnek,
lepedék is fogban, vagy gyökerek.
Alakom ázott, rezignáltan áll,
s mégis. Belémivódik e szignál.
Mintha hallani vélném a csendet,
mit fülembe Isten megteremtett…
4 hozzászólás
Kedves Andrea!
Feleségemmel Gabikával éppen most bukkantunk újabb művedre! Örülünk, hogy mi írhatunk hozzá elsőnek! Nagyon szép az egész, komoly a mondani valója, nekünk közösen megállapítva, az utolsó két sor tetszik a legjobban, mint olyan megállapítás Tőled, mit kevesen hisznek talán, pedig teljesen úgy van ahogy írod! Nagyon örülünk, hogy érzéseid mélységét íly szívet érintően fogalmazod meg!
Szeretettel Gratulálunk! Gabi, Zoli /GaZo/
Kedves GaZo! (Így mindkettőtöket megszólítottam)
Egy természeti jelenségről írtam, de való igaz, hogy van hitbeli mondanivalója is. Pont az utolsó két sor az, ami ezt egyértelműsíti. Van, amit jobban ki tudok fejezni, van, amit rosszabbul. Köszönöm a hozzászólásod.
A.
Kedves Andi!
Micsoda képek! Nagyon egyediek, ettől aztán szépek!
Barátsággal gratulálok: Noémi
Kedves Noémi!
Örülök, hogy tetszett a versem.
Üdv,
A.